Chilli con carne

A chilli con carne (szó szerinti fordításban csilis hús) tartalmas és ízletes étel, ráadásul könnyen elkészíthető. Ha véletlenül többet főzünk belőle, kiválóan elvan a fagyasztóban is, amíg szükség lesz rá.

Hozzávalók

  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 nagy hagyma, félbevágva és felszeletelve
  • 3 nagy gerezd fokhagyma, apróra vágva
  • 2 evőkanál chilipor
  • 2 teáskanál őrölt kömény
  • 2 teáskanál szárított oregánó
  • 1 kg sovány darált marhahús
  • 400 g konzerv apróra vágott paradicsom
  • 2 marhahúsleves kocka
  • 2 nagy piros paprika, kimagozva és feldarabolva
  • 10 napon szárított paradicsom
  • 3 x 400 g-os konzerv vörös vesebab, lecsepegtetve

Elkészítés

  1. Melegítsük fel a sütőt 150 C fokra. Melegítsük fel az olajat, lehetőleg egy nagy tűzálló edényben, és pirítsuk a hagymát üvegesre.
  2. Adjuk hozzá a fokhagymát, a fűszereket, és süssük 1 percig, majd fokozatosan adjuk hozzá a darált húst is, és kevergetve süssük, amíg megbarnul.
  3. Keverjük bele a paradicsomot, adjunk hozzá 200 ml vizet, majd morzsoljuk bele a leveskockát, és ha szükséges fűszerezzük (só, bors, csili) ízlés szerint.
  4. Fedjük le, és tegyük a sütőbe 30 percre.
  5. Keverjük bele a paprikát és a paradicsomot, majd főzzük további 30 percig, amíg a paprika megpuhul.
  6. Tegyük bele a babot, és pár perc alatt főzzük készre.

Ajánlott cikkek

Friss cikkek